Laboratóriumi kutatásaim során, mikor megismerkedtem a mikrobiális cellulózzal,
csak arról volt tudomásom, hogy a belőle készült gél ehető és egyedülállóan
magas kötött víztartalma van.
   Azért figyeltem fel erre a tényre, mert kutatói pályafutásom folyamán az élő
sejtek által kötött vízzel foglalkoztam. Tudtam, hogy milyen fontos az
élethez a rostok által kötött víz. 
(A testünk 70 %-a víz, ennek csak kisebb része, a plazmában és
a sejtközötti-állományban, található a víz folyadék állapotban, a
sejtekben a víz fehérjerostokhoz kötött állapotban van. A béltartalomban
is ilyen kötött víz van. De itt az élelmiszerekben lévő étkezési rostok kötik
meg a vizet.) 
A nem kötött víz hamar felszívódik a véráramba, onnan pedig a vesébe,
ahol kiválasztásra kerül. 
   Tehát számunkra a kötött víz sokkal jobban felhasználható, mert tovább
hozzáférhető, mint az ivóvizekben és ivólevekben lévő folyékony víz.
Másodsorban pedig a béltartalom állagát és tovahaladó-képességét
a benne lévő kötött víz határozza meg. Az is tudomásomra jutott
a felfedezésem folyamatában, hogy nagy a tisztítóképessége a kötött víznek.
   Ha megiszunk egy pohár vizet, akkor annak a nagyobb része felszívódik,
csak a kisebb része marad a béltartalomban. Ha megiszunk egy pohár
mikrobiális cellulózt tartalmazó gélt, melyben csak néhány gramm
cellulózrost van, ami kocsonyássá teszi a vizet, akkor a gélben lévő
víznek csak a kisebb része szívódik fel, és a nagyobb része bennmarad
a béltartalomban.
   Ez volt a kiinduló pont a PRIMBIOTIKUM feltalálásánál mely később: 
         Védett Magyar Szabadalom lett.